Az Eljáda Keresztény Gyermekalapítvány székhelye, Vésztő község Békéscsabától 30 km-re észak-keletre található. A helység román-magyar határhoz való közelsége teszi lehetővé az alapítvány számára, hogy egyszerre két különböző kulturális régióban is tevékenykedjen.
Az alapítvány négy keresztény család kezdeményezésére jött létre 1991-ben. Az alapító családok felfigyeltek arra, hogy napjainkban sok olyan szerencsétlen sorsú gyermek jövője van veszélyben, akiken segíteni lehetne. A házasságok egyre gyakoribb felbomlása, illetve bizonyos társadalmi rétegek kilátástalan anyagi helyzete miatt nevelőintézetbe kerülő gyermekek számára az állami gondozás kevés segítséget tud nyújtani, mivel egy gyermek életében a stabil családi élet semmivel nem pótolható. Az állami gondozásból kikerültek nagyon nagy százaléka nem képes későbbi életét irányítani, sokan közülük gazdasági és lelki problémákkal küszködnek, és kiszolgáltatottabbak a szenvedélybetegségek irányában is. Az alapítványt létrehozó négy család bibliai elvek alapján úgy vélte, hogy a keresztény embereknek különösen nagy felelősségük van ezen a téren, ezért úgy döntöttek, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy változtassanak ezen a szomorú helyzeten. Az alapítvány munkája megkezdésekor semmilyen jelentősebb gazdasági háttérrel nem rendelkezett. Alapítói avval a hittel indultak el, hogy Isten gondot fog viselni az ő munkásairól. És ez az ígéret valóra is vált.
Az alapítvány munkásai először a környezetükben élő hátrányos helyzetű gyermekekkel kezdtek el foglalkozni. Hétvégi programokat, kirándulásokat, nyári táborokat szerveztek számukra. Ezután felvették a kapcsolatot az állami nevelőintézetekkel is, hogy az ott gondozottak is részt vehessenek hasonló programokban. A nyári táborok és kirándulások mellett ezek a gyerekek lehetőséget kaptak arra is, hogy minden évben néhány hetet a családokkal együtt élve tölthessenek el. A munkában az alapítványt létrehozó családokon kívül a helyi Forrás Gyülekezet tagjai is részt vettek. E munka olyan eredményesnek bizonyult, hogy a gyermekek közül néhányan felnőttként maguk is az alapítvány aktív munkásai lettek.
A családok hamar felismerték, hogy a segítség, amit nyújtani tudnak, annál hatékonyabb, minél több időt tölthet el velük egy-egy gyermek. 1993-ban egy 9 és egy 12 éves fiú csatlakozhatott a családokhoz, majd később egyre több gyermek találhatott új otthonra az alapítvány jóvoltából. Mára a családban élő gyermekek száma meghaladja a tízet, de mindig kerülnek a családokhoz olyan gyerekek is, akiknek csak ideiglenes otthonra van szüksége.
Amint egyre több örökbe fogadott gyermekek talált otthonra az alapítványt fenntartó családoknál, az alapítvány tagjai úgy látták, hogy új, nagyobb, sok gyermek nevelésére alkalmas otthonra lesz szükségük. Bár erre kezdetben semmi kilátásuk nem volt, hamarosan Isten gondviselése megoldotta ezt a kérdést is. A német Sonnenstrahlen alapítvány ajánlotta fel segítségét a közösség számára. A német missziós társaság vállalta az erre a célra megfelelő terület és a szükséges építőanyagok megvásárlásának költségeit, a magyar alapítvány pedig biztosította az építkezés megszervezését, lebonyolítását, és az ehhez szükséges munkaerőt. Ennek köszönhetően az alapítvány 1996-ban megvásárolhatta a Vésztőtől 5km-re fekvő 4 hektáros mágori birtokot. A Körös holtág partján található, erdőből, rétekből, valamint művelhető földekből álló terület közepén két, összesen 900m2 alapterületű épület áll, melyek a megvásárláskor meglehetősen rossz állapotban voltak. 1998-ra önkéntes munkával elkészült két 10-14 fős család befogadására alkalmas otthon, majd 2004 őszére hosszas előkészítés és rengeteg munka eredményeképpen az épület másik szárnyában megnyithatta kapuit a Mágori Alapítványi Iskola, ami kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozik. A másik épületben gyülekezeti, közösségi helyiségek és szállások lesznek kialakítva, amelyek lehetővé teszik majd a ma is folyó gyermektáboroztatások körülményeinek javítását.
Az építkezéshez és a befogadott gyermekek gondozásához szükséges sok munka ellenére az alapítvány folytatta a nevelőotthonos gyermekekkel végzett munkáját is, így évente közel 100 állami gondozott és hátrányos helyzetű gyermek nyaralhat az alapítvány által a birtokon szervezett nyári táborban.
Az Eljáda Alapítvány számos szolgálata közé tartozik a gyülekezeti missziókat elősegítő sátorkölcsönzési szolgálat is. Az alapítvány nagyméretű evangelizációs célra alkalmas sátrakat kölcsönöz keresztény gyülekezetek számára, továbbá biztosítja a sátrak szállítását és felállítását is.
Az Eljáda Alapítvány ma sem több néhány átadott életű család kitartó munkájánál. És bár számukat tekintve nincsenek sokan, a mögöttük álló eredmények mégis azt bizonyítják, hogy Krisztus kevesek hűséges szolgálatát is bőségesen meg tudja áldani. Munkájuk gyümölcse kiállja az idő próbáját. Sokan a környezetükben felnövő gyermekek közül beépülnek a közösségbe, és közvetítőivé válnak annak a szeretetnek, aminek eddig befogadói voltak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése