Az átadott életem kulcsa
Sigurbjorn Thorkelsson, Izland volt belügyminisztere írta le azt a beszélgetést, amit egy hölggyel folytatott egy templom bejáratánál a Gedeon-szolgálatról tartott tájékoztatója után.
A hölgy a következő történetet mesélte el:
„Ápolónő vagyok, 1967-ben végeztem. A diploma átadó ünnepségen kaptam egy Újszövetséget a Gedeon társaságtól. Sok év telt el, mielőtt olvasni kezdtem volna, sőt még arra sem emlékszem, hova tettem a kis könyvecskét.
Évekkel később kaptam egy keresztyén traktátust, amelyben a Bibliai idézetek nagyon nagy hatást tettek rám. A következő éjszaka aludni sem tudtam, annyira zaklatott és nyugtalan volt a lelkem. Egyszer csak eszembe jutott az Újszövetség, amit sok sok évvel azelőtt végzősként kaptam.
Felkeltem az ágyból és keresni kezdtem a könyvet. Mindent felforgattam, míg végül sikerült megtalálnom. Pontosan erre volt szükségem.
Még azon az éjszakán üdvösséget nyertem. Átadtam az életetmet Jézus Krisztusnak, és azóta is vele élek.
Ez a Gedeon Biblia volt a Krisztusnak átadott életem kulcsa. Ápolónői munkám során is gyakran használom ezt a kis könyvet. Ha valaki ilyen munkát végez, mint én, nagyon hasznos, ha kéznél van Isten Igéje.
Mindig el szerettem volna ezt mondani önöknek és most lehetőségem adódott rá.
Köszönöm!”
Amikor legnagyobb szükség volt rájuk
Egy oroszországi, krasznojarszki találkozó alkalmával a Gedeon Társaság egyik tagja így kezdte a bizonyságtételét: „Ma három lány jött el a gyülekezetünkbe, akiket korábban sohasem láttunk.”
Majd elmondta, hogy az Istentisztelet végén a három lány előre ment, hogy a nyilvánosság előtt megvallja a hitét. A Gedeonita ennek nagyon megörült és a bizonyság tételük után odament hozzájuk, hogy adjon nekik egy egy Újszövetséget. De amikor felajánlotta nekik a Bibliát, a lányok benyúltak a zsebükbe és kis kék könyvecskéket vettek elő, ezekkel a szavakkal: "Mi prostituáltak voltunk ebben a városban. Emellett kábítószereztünk is. Elmentünk egy klinikára. Miközben ott várakoztunk, jött néhány férfi és ideadták nekünk ezeket az Újszövetségeket. Ezért vagyunk most itt ebben a gyülekezetben, és ezért tehettünk megvallást a Jézus Krisztusban való hitünkről.”
Tim Blankenship
Koordinátor
5 megjegyzés:
Az Úr áldja meg a munkátokat! Nagyon jó olvasni a bizonyságotokat.
Köszi Gábor,
az igazság az, hogy ez a munka Isten áldása. Sok mindenben tudunk a saját magunk ügyességével dicsekedni, de ez most nem azon múlik. Csak csodálni tudjuk, amit ezzel a Biblia terjesztéssel véghez visz az Úr és felhasznál bennünket.
Abban bízok, hogy egyszer majd a Norbi megírja ezzel kapcsolatban a szegedi bizonyságokat is.:)
Mert vannak ám...
Sziasztok, bár kicsit későn írok megjegyzést, de ezt az írást a google-ban találtam. Azt szeretném megkérdezni, hogy teljes Bibliátok is van olyan, ami ingyenes? Vagy csak az ÚSZ, ill. amelyikben a zsolt és a péld is benne van? Szeretnék Bibliát szerezni az egyik ismerősömnek, és gondoltam ti tudtok segíteni ebben.
Isten áldjon és végezze el általatok az Ő munkáját.
Szia Kedves "Tanítvány"
A Gedeon Társaság csak újszövetségeket terjeszt, amelyekhez a Zsoltárok és a Példabeszédek vannak még hozzá szedve az Ószövetségből. Ezekből több formátumú van, Kisebb, nagyobb és háromnyelvű /Magyar, Angol, Német/, ezek ingyenesek.
Teljes Bibliánk viszont nincsen.
Isten áldjon!
Tika
Csatlakozom mindazokhoz, akiknek a Bibliátok megnyugvást és örömöt hozott. Sopronban találkoztam vele az egyik szállodában. Azonnal az jutott eszembe, hogy az egyik barátomnak óriási szüksége lenne rá. Ő most nem tudná ezt megvenni, de én nagyon szívesen megvenném neki és magamnak is. Kérlek segítsetek, hogyan juthatnék hozzá. Hálás köszönettel. Györgyi Szegedrőll
Megjegyzés küldése