Ház a falnál

-Ha rossz leszel, elvisznek a zsidók! Nagyon régen nem jutott már ez eszébe, ahogy a szüleire is csak nagyon ritkán gondolt. Az apja mondta mindig kislánykorában, ha valami rosszat csinált. Hitte is, nem is azokat a szóbeszédeket, hogy a zsidók száraz lábbal mentek át a Sás-tengeren, meg hogy az őket üldöző hadsereg mind elpusztult, ahogy a víz rájuk záródott, de azért megtette, amit az apja mondott. Mikor nagyobb lett, biztos volt benne, hogy ez csak amolyan dajkamese, hiszen ez tudományosan lehetetlen. Igaz nem túl sokáig járt iskolába, de ennyit azért ő is tud. Igyekezett teljesen elszakadni a múltjától. Ilyet nem lehet egy gyerekkel csinálni! A saját szülei eladják rabszolgának! Hiába sírt apja, anyja, hogy mennyire szeretik, nem hitt nekik. De legalább tudta, hogy mennyit ér. Tíz ezüstöt, egy munkás napi bérét. Miután megszökött új gazdájától, és egyénileg folytatta, amire először rákényszerítették, minden egyes alkalomkor ugyanennyit kért. Egy munkás napi bérét. Tudta, ennyit ért.

Az élet kemény kézzel írt az arcán. A vendégek kezdték pedzegetni, hogy talán mégsem kellene ennyi pénzt kiadni rá, meg válság is van, meg minden, de ő hajthatatlan maradt. Ő ennyit ér. Szépen lassan összekuporgatott egy házra valót, persze nem az előkelő negyedben, ahonnan a kuncsaftjai nagy része jött esténként, hanem csak a várfal árnyékában. Sokan mondogatták még a jóakarói közül is, hogy a várfal mellett nem szabad házat venni, mert nagyon árnyékos, nem marad meg semmi, meg dohos is a fal miatt. Meg hogy a hatalmas fal teljesen elnyomja a kis házat, nem lehet terjeszkedni, végül a ház teljesen tönkre fog menni. De ő úgy volt vele, jobb így, a sötétség jótékonyan eltakar.

Minden reggel gyűlölettel a szívében ébredt. Miért éppen ő? Ott voltak a testvérei is, fiúk, akik keményen dolgozhattak volna, de annak az embernek csak ő kellett. Azt mondta, hogy vagy én, vagy az egész családot megöleti. Gyűlölte az apját. Miért nem ragadott azonnal kardot erre a szóra és miért nem koncolta fel azonnal azt a rohadékot? Ha neki egyszer gyereke lesz-ami most már egyre valószínűtleneb-gondolta, akkor inkább meghal, de azt a gyereket nem bánthatja senki. De hát ugyan ki akarna feleségül venni egy prostit?

Aztán ott volt az álma. Mindig ugyanaz. De mindig egy kicsit több. Először csak egy zsidó férfi arcát látta. Fogalma sem volt, milyenek a zsidók, egyáltalán léteznek-e, de álmában biztos volt, hogy akit lát, az egy zsidó férfi. Később kibontakozott, hogy egy félelmetes harcos, kezében véres karddal, de valahogy nem félt, úgy érezte, őt nem bántaná.

Aznap reggel kereste meg először az apja. Sok lánytól hallotta, hogyha egy bizonyos növény levelét elrágja, akkor a szíve annyira felpörög, hogy az már szinte elviselhetetlen. Mikor meglátta az apját, úgy érezte, ilyen lehet az a növény. Teljesen lebénult, miközben a szíve annyira vert, hogy már nem fért a bordái között, és szinte lehetett látni, ahogy a ruháját lebegteti. A titkos ajtón felvánszorgott a tetőre, megvárta míg elmegy az apja és csak utána kezdett őrjöngve üvölteni.

-Ha valaki látna, azt hinné, hogy megőrültem. Lehet, hogy igaza lenne.-gondolta

Szépen lassan megnyugodott és lement a szobába. Az asztalon egy üzenet várta.”Kérlek, ha tudsz, bocsáss meg! Gyere haza! Apád” Összeomlott. Napokig csak sírt, nem fogadott vendégeket, nem evett nem ivott, nem aludt. Az apja minden nap eljött, de ő képtelen volt találkozni vele.

Harmadnap, mikor végre elaludt ismét jött az álom. A férfi. De most beszélt is. -Az ÚR nekünk adta ezt a földet. Senki sem állhat nekünk ellen. De te meg fogod menteni atyád házát. Nem egy munkás napi bére az árad, hanem a Szeplőtelen Bárány Vére.

Verejtékben fürödve ébredt. Most már nem tétovázott. Magára kapta a ruháit és csak rohant-rohant. Úgy érezte nemcsak térben, de az időben is rohan vissza abba a régi, kicsi házba, ahol a szülei már csak ketten, megöregedve, a bánatba beletörve laktak. Minden lépéssel a harag, a gyűlölet, a szégyen az értéktelenség egy-egy rétege hullott le róla. Tudta, hogy van Valaki, aki szereti. Aki nem hagyja el, nem árulja el, aki nem adná el, hanem inkább Saját Magát adja oda érte. Mire a házhoz ért, már mindent megbocsátott, nemcsak a szüleinek, hanem a rabszolga kereskedőnek is.

Az együtt töltött, végigbeszélgetett, végigsírt, összeölelkezett éjszaka után új félelem költözött a szívébe. A szülei ugyanis azt is elmesélték, hogy az a régi-régi fenyegetés, hogy ha rossz leszel, elvisznek a zsidók, mégis lehet, hogy valósággá válik. Tegnap ugyanis, szinte a semmiből Sittimnél megjelent egy akkora zsidó tábor, hogy azt mesélik, hogy vannak vagy másfél millióan. A város tapasztaltabb vezetői azzal nyugtatták a polgárokat, hogy most, hogy a Jordán ilyen magasan áll, lehetetlen átkelni rajta. Biztos, hogy nem fogják megkockáztatni még jó fél évig. A zöldár nagy úr. Addig is minden nap be kell mutatni egy gyermekáldozatot a folyó istenének, és össze kell gyűjteni napi tíz aranyat a főpap engesztelési költségeire. Egyébként is Jerikó falai olyan hatalmasok, ezeknek a zsidóknak meg nincsenek ostromgépeik. Sohasem tudják bevenni a várost. Csak kitartás mind a gyermek és mind a pénzáldozatban.

El is kezdték az áldozatokat, de napról napra kézzelfoghatóbbá vált a félelem az egész városban. Ez a nyomasztó felhő ráborult az egész környékre, túl a városon, a többi kánaáni népeknek is megolvadt a szívük. Senkinek eszébe sem jutott felkeresni Ráhábot, hogy igénybe vegye a szolgáltatásait, így senkinek sem tűnt fel, hogy Ráháb egyszer és mindenkorra megváltozott. Vagy a szüleinél, vagy a testvéreinél volt, vagy otthon ült és az álmain merengett, meg azon amit az a férfi mondott, hogy ő mennyit ér.

Sokszor hallotta már másoktól, hogy találkozott álmai férfiával, de persze ők nem szó szerint értették.

Amikor viszont a két kámzsás alak, aki betért hozzá levette a csuklyáját, megállt benne az ütő. Ugyanaz az arc, ugyanaz a hang:-Szalmón vagyok, Nahson fia. Elrejtenél bennünket?

Annyira könnyedén mondta, mintha azt kérdezte volna, hogy merre van a városháza, és tényleg minden annyira könnyűnek is tűnt vele. Pedig ennek a fele sem volt tréfa. Látták, hogy bejöttek hozzá, ha itt találják őket, mindannyian úgy járunk, mint az a fiatal őr, aki véletlenül nyitva hagyta a városkaput az egyik éjjel. Hat órán keresztül kínozták. Négy órán keresztül üvöltött, hogy ne bántsák, két órán keresztül pedig, hogy öljék meg. Aztán elcsendesedett. Nem is magát sajnálta volna, hanem azt a férfit. Meg az újra visszakapott családját, hiszen az árulóknak írmagja sem maradhat. És már jöttek is a király emberei:-Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék ezt az országot. Gondolkodás nélkül válaszolt:-Igaz, hogy betértek hozzám azok az emberek, de nem tudtam, hogy honnan valók. Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket.

A kamarás köpött egyet, intett a többieknek, mormolt valami alpárit, aztán eltűntek. Bezzeg, amikor a felesége éppen szüzességi hóbortban volt egy évig, a kamarás elég sokszor látogatta Ráhábot. Na, mindegy, lényeg az, hogy ezt megúsztuk.-gondolta.

Rohant vissza a férfiakhoz, akik biztosították, hogy sem őt, sem a családját nem fogják bántani, ha összegyűlnek ebben a kis házban, a falnál és kiteszik az ablakba azt a piros kötelet, amivel leeresztette őket várfalon.

Azóta sok víz lefolyt a Jordánon. Ráháb is sok mindent látott. Látta, ahogy a megáradt folyó kettévált, ahogy azt a nagy titokzatos ládát vivő férfiak beleléptek a vízbe. Látta az átkelő hatalmas népet, látta, ahogy a várfalak körül keringenek és nem akart hinni a szemének, amikor látta, hogy a hatalmas falak leomlanak. Nem félt. Tudta, hogy ugyanaz a Valaki, aki akkor hazavitte, megvédi a házát, és benne a családját. Nem is kellett csalódnia. Újra és újra az ablakhoz rohant, de nem a csata kimenetele érdekelte, már ha ezt a mészárlást csatának lehet nevezni. Hiába volt a sok gyermekáldozat, a folyó istene nem tudta megmenteni őket az Élő Isten kezéből. De Ráháb szeme egyre csak azt a férfit kereste. Azt a kemény, mégis könnyed férfit. Álmai férfiát. Vicces, sosem volt romantikus alkat de hát ő tényleg álmai férfia volt. És aztán meglátta. Piszkosan, véresen, fáradtan állt meg, ahogy ránézett a házra ott, a fal romjainak tövében. A ház, amelyről azt jósolták, hogy a fal el fogja pusztítani, túlélte azt, sőt ez volt az egyetlen menedék a tomboló harag elől. Amerre csak a szem ellát, ez az egy ház maradt éppen.

Jerikó szellemvárossá vált.

Most pedig itt ez a fiú. Tiszta apja, de mégis az enyém.-gondolta. A neve Boáz.

Azt jelenti: vidámság, erő, elevenség.