2010. március 17., szerda

Házasság

(A 700-as Club márc. 9-i felvétele alapján)

A szexuális szabadság komolyan károsítja a jövőbeni szexuális boldogságot az austini Szexuális Intézet munkatársai szerint. Az idegrendszert kutatók az utóbbi években rengeteg új eredményt mutattak fel a riportalany szerint. A "Horogra akadva" (Hooked) című könyv a legmodernebb kutatási eredményeket tartalmazza.

Az agyat vizsgáló szkenner segítségével kimutatható, hogy nagyon erős vegyületek szabadulnak fel a szexuális együttlét során.

Amikor a nők közvetlen fizikai kapcsolatba kerülnek a férfiakkal, az agyuk oxitocint választ ki, ami miatt érzelmi kötődés jön létre.

A férfiak pedig egy vazopresszin nevű hormont, ez köti a nőhöz.

A nőknél annyira elborítja az agyat, hogy egy 20 mp-es ölelés is létre tudja hozni ezt a kötődést.

Mindkét nem függőséget okozó dózist kap az örömhormonnak nevezett dopaminból is.

Következmény: szexuális függőség, és utódnemzés vágya!

Ez a kötődés gyengül, mikor szakítanak, és más emberekkel újabb és újabb szexuális kapcsolatot létesítenek. Ezért a családalapításnál már a felelősségteljes, hűséges kötődéshez szükséges képesség károsodik. Az agy egy idő után arra áll be, hogy elutasítsa ezeket a mély érzelmeket, amelyek szükségesek egy tartós és bizalomra épülő házassághoz. Következmény: nagyobb valószínűséggel válnak el, mint akik szűzen házasodtak.

Ezek az eredmények nem ismertek, nem terjesztik, pedig a mai fiatalok igazi szexuális vadnyugaton élnek. Sokan azt mondják, külső nyomásra, társasági elvárásra teszik, követik a szexuális szabadosság divatját. Kísérleteznek, de nem tudják, hogy biológiai alapon ennek lelki kivetülése fájdalommal és szenvedéssel jár!

A túl korán szexuális aktvitásba kezdő fiatalok közötti felmérés szerint ők is érzékelik ezt a kötődést. Bár, tudják, hogy a kapcsolat nem működik, mégis kötődnek a másikhoz érzelmileg. És ami szexuálisan történt, azt szeretnék még egyszer átélni! Akkor is, ha olyan döntést kell hozni, ami szembe megy Istennel!

A kutatók szerint szörnyű hosszú távú következményei vannak annak, hogy idő előtt tönkre teszik a normális, egészséges, monogám szexuális kötődésre való képességet.

A szexuálisan aktív kamaszok között sokkal nagyobb az öngyilkosság felmerülésének a lehetősége és rizikója, mint az önmegtartóztató életet élőknél.

A lányoknál 3x-os, a fiúknál 7x-es a valószínűsége ennek.

A szülőknek, főleg a keresztény szülőknek azt tanácsolják, hogy beszéljenek a gyerekeikkel a szexuális tisztaság fontosságáról, hiszen a szexuálisan a világ ma sokkal veszélyesebb, mint 50 éve. Ma minden 4. amerikai tini például nemi beteg.

A szkenneres kutatás kimutatta, hogy az elülső agykéreg, ahol úgymond a felelős döntéseket hozzuk, nem is fejlődik ki teljesen a 20-as évek közepéig, így bölcs és érett döntéseket nem is hozhatnak maguktól fiatal korban.

Tehát a szülők felelőssége és fontos feladata a gyermekeik irányítása, és helyes úton való terelgetése. A tudósok szerint világossá kell tenniük gyerekeik előtt, hogy igenis elvárják tőlük a szexuális önmegtartóztatást, és még a gondolatával se játszanak, vagy kacérkodjanak.

Amerikában egyre nagyobb divat az ez irányú szerződés szülő és gyermeke között szigorú feltételekkel a gyermek jövőjére, családjával való viszonyára nézve, kialakítva benne a tudatosságot, megfontoltságot és a felelősségérzetet.

Fontos lenne, hogy ezt tananyagként a suliban, és ugyanígy a gyülekezetekben is tanítsák.

A mai generáció ugyanis igényli a tudományosan alátámasztott érveket, magyarázatokat!

Tehát bebizonyosodott, hogy monogámiára és hűségre lettünk teremtve -- az Ige megint Igaznak bizonyult -- Istennél ki lehet bölcsebb???!!!

Tehát, ha megkérdőjeleződik is bennünk valami, akkor a hitünkre és a Bibliára támaszkodjunk továbbra is minden kétkedés nélkül-- a megfelelő időben úgyis minden világosságra jut és magyarázatra talál az Úr által!!!

1 megjegyzés:

Maris írta...

Épp ezt olvastam valahol. Ki volt a műsorban, aki előadott?