2010. február 25., csütörtök

Urunk jósága és hatalma

Múlt hét pénteken felhívott valaki telefonon, hogy a honlapunkon megtalálta a telefonszámomat és neki bizony kérdései lennének. Azt mondta, hogy ő maga lepődött meg a legjobban, hogy volt mersze felhívni egy teljesen idegent. Találkozni szeretett volna. Azonnal beindultak a tekervényeim, hogy vasárnap kellene, mert akkor nekem nem kell plusz egy napon átmennem Nyíregyházára. Az Úr azonban meggyőzött, hogy ez a feladatom. Így szombaton találkoztunk és egy jót beszélgettünk. Sok időre nem tudott elmozdulni otthonról, mert a felesége bármelyik pillanatban szülhetett. Nagyon félt attól, hogy Isten meg fogja büntetni, mert bűnös dolgokkal küszködik. Látható volt rajta, hogy hisz és teljesen ráillett az amit Pál mond a Róma 7,14-25-ben.
Ahogyan közösen elolvastuk, magára ismert. Biztosítottam róla, hogy mindannyian küszködünk a bűnös testünkkel és hogy ez a szakasz bármelyikünkre ráillik, de ezért Isten nem fogja megbüntetni egy beteg gyermekkel. Összességeben egy nagyon jó beszélgetés, imádkozás volt.

Másnap hárman maradtunk alkalom után és imádkozni kezdtünk. Ima közben kaptam egy sms-t, a szombati emberke írt, hogy most császározzák a feleségét, imádkozzak értük. Isten jósága és hatalma teljesen lenyűgözött! Az, ahogyan irányítja az ember lépteit semmihez sem hasonlítható. Nem hamarabb és nem később találkoztunk, hanem pontosan időben. Szombaton megnyugtatta az Úr a lelkét, hogy nem lesz semmi baj és megengedte, hogy vasárnap imádkozzunk értük. Adott Attilának (így hívják) valakit, akivel beszélhet és aki imádkozhat értük. Micsoda időzítés és gondoskodás!
A kisfiúnak nem lett semmi baja, teljesen egészséges, a fiatal anyuka szintúgy. Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus mindazért, amit nekünk embereknek ad!
" Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket." -2 Péter 1,3

5 megjegyzés:

Norbi írta...

ZSír

Tika írta...

Köszi Gábor, hogy leírtad

Gábor írta...

Szeretettel. Amikor jön a következő, azt is leírom :D.

Maris írta...

A következő baba? HIHI

Tényleg nagyon jó a történet :)))

Gábor írta...

Baba? Maris, hol jár az eszed? :D
Csak nem esküvő előtt állsz?