Véleményem A viskóról

Nem sokkal ezelőtt tudomást szereztem egy könyvről, amiről azt mondták, hogy olyan hatással lehet a generációnkra, mint a maga idejében Bunyan A zarándok útja című műve. Természetesen kíváncsi lettem és el akartam olvasni William P. Young A Viskó című könyvét.

Az első 80-90 oldal megrázza az embert. A történet arról szól, hogy egy Mackenzie nevű embernek van egy szép kis családja, felesége, öt gyermeke. Egy kirándulás alkalmával egy őrült gyerekgyilkos elrabolja a hat és fél éves kislányát, és megöli. Nehezen túllépnek a tragédián, de kiderül, hogy Mack rejteget magában dolgokat. Isten pedig levélben meghívja őt egy hétvégére abba a viskóba, ahol megölték a kislányát. Nem szándékozom leírni a történetet, mert azt már megtették, de ennyi kellett a tisztánlátáshoz.
Ez a rész mindenkit megérint, hiszen nem sok olyan ember van, aki könnyedén el tudna menni egy gyermek bántalmazása mellett érzelmek nélkül. Talán ez is a lényege. Alapot ad a könyvnek és nem tudod letenni. Ebben a részben azonban nincsen semmi „teológia”. A könyv hátlapján azt írják, hogy ez egy regény és nem pedig teológiai értekezés. Ezzel szemben igencsak belemászik a teológiába.

A továbbiakban Mack találkozik Istennel, és nagyon sok jó dolgot beszélnek. Akkor kezdett furcsa lenni számomra az egész, amikor alá-és fölérendeltségről beszéltek a Szentháromságon belül. A „Bajnokok reggelije” című fejezetben azt mondják, hogy semmiféle ilyen viszony nincs közöttük. Ezzel szemben az 1Korinthus 11,3-ban ez áll: „Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.” Most, hogy ez pontosan milyen „alá-és fölérendeltségi” viszonyt jelent, azt mindenki gondolja át maga. Nekem ez jutott eszembe, viszont igyekeztem nem gondolni rá, mert „Biztosan velem van a baj, nem értem eléggé a könyvet”.

Ezután kaptam néhány figyelmeztetést, hogy óvatosan olvassam a könyvet, mert nagy vitákat okozott, ugyanis vannak benne a Bibliával erősen nem egyező gondolatok. Ezeket a kommenteket direkt nem akartam elolvasni, nehogy befolyásoljanak a véleményalkotásban, és figyelmesen kezdtem olvasni.

Az „Imhol a bíró” című fejezetben Mack Isten bölcsességével beszél egy barlangban. Kiderül, hogy azért jött a barlangba, hogy ítéleten vegyen részt, ahol nem őfelette ítélnek, hanem ő lesz a bíró. Ítélnie kell Isten és az emberi faj felett, mivel ezt már úgyis sokszor megtette, így gyerekjáték lesz a számára. Öt gyermeke közül ki kell választania hármat, akiket a pokolra küld. Nyilván erre nem képes, nem akar bíró lenni. A bölcsesség azt mondja neki: „Akkor tehát feltételezed, hogy Isten ezt minden gond nélkül megteszi, te bezzeg képtelen vagy rá?” (165. oldal). Azt sugallva ezzel, hogy Isten senkit nem küld ítéletre, nincs is ítélet, a gyermekei felett nem tud ítéletet mondani. A kérdés, hogy ki Isten gyermeke? János 1,12-13: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Aki befogadta Krisztust, és hisz Benne, az Isten gyermeke és nem mindenki az. Aki nem fogadta be, az „csupán” teremtménye Istennek, bár a lehetőség számára is adott, hogy gyermekké váljon. Aki nem hisz, ítéletre megy.
A 171. oldalon ezt mondja a bölcsesség: „Mackenzie, az ítélet lényege nem a pusztítás, hanem a helyreállítás.”. A kérdés, hogy kinek a helyreállítása? Elég, ha az Ószövetségre gondolunk, amikor Isten ítéletet tartott az Ő népe felett, és a maradék volt az, ami helyre lett állítva. Pl.: Ézsaiás 10,22: „Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád.” Lesz ítélet és csak az menekül meg, aki befogadta az Igét, a Fiút.

A 186. oldalon és előtte arról beszélget Mack Jézussal, hogy mit is tett Jézus és mit szeretne elérni. Elmondja Macknek, hogy Ő soha nem volt keresztény és nem is az a célja, hogy bárkit azzá tegyen. Ha a kereszténységre, mint vallási rendszerre gondolunk, akkor ezen nincs is mit csodálkozni, és nem is elvetendő a gondolat. Viszont, ha úgy gondolunk a keresztényekre, mint a Messiás, a Megváltó követőire, akkor igenis az a cél, hogy kövessék a Megváltót az emberek. Vagyis kereszténnyé legyenek. De ez talán inkább csak lovaglás a szavakon. „Azok, akik szeretnek engem, a világ összes létező rendszeréből jönnek. Korábban buddhisták vagy mormonok, baptisták vagy muzulmánok, demokraták, republikánusok voltak, és vannak, akik egyáltalán nem jártak el szavazni, és soha nem voltak részesei semmiféle „vasárnap délelőtti” vagy más vallási szervezetnek. Követőim közül sokan gyilkosok, mások meg álszent, önigazultságukban bízók voltak. Vannak közöttük bankárok és tudósok, amerikaiak és irakiak, zsidók és palesztinok. Nem arra vágyom, hogy kereszténnyé tegyem őket, hanem arra, hogy újjászületésük által egy testté: Papa fiaivá és leányaivá, azaz az én fivéreimmé és nővéreimmé váljanak. Hogy az én Szerelmesemmé, Menyasszonyommá legyenek!”
Ezt a Viskó Jézusa mondja Macknek. Ami hiányzik az újjászületés elől az a bűnbánat és maga az újjászületés azt jelenti, hogy az ember kereszténnyé lesz, Krisztus követőjévé. Itt azt mondja, hogy aki Krisztus elé kerül, az mindegy hogyan élt a világban, újjászületik. Legalábbis én így értem.

A következő furcsaság a könyv vége felé van. Mack elindul túrázni Papával (az Atya), aki meg akarja neki mutatni, hova tette kislány testét a gyilkos. Útközben kiderül, hogy azt szeretné, ha Mack megbocsátana a gyilkosnak, amire Mack érthető módon negatívan reagál. Papa erre így válaszol: „Mack, az, hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átengeded őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.” (229. oldal). Vagyis az ember határozza meg azt, hogy Isten kinek bocsát meg és hogy Krisztus kiért halt meg a kereszten? Ha én nem bocsátok meg valakinek, akkor Isten sem tud? Maga az üzenet a megbocsátásról nagyon jó, de vajon akadályozhatom én az Istent? Róma 9,15: „Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”. Nehogy már én mondjam meg, hogy Isten kinek bocsásson meg!!! Egyébként a könyvön végigvonul a szabad akarat állandó ismétlése, és szinte olyan, mintha Isten nem uralkodna az emberen, hanem az embertől tenné függővé a tetteit. Ha az ember akarja, akkor megteszem.

Nyilván vannak olyanok, akik nálam sokkal szebben és mélyrehatóbban meg tudják magyarázni ezeket a dolgokat. Én ezeket találtam furcsának a könyvben (egyebeket is, de ennyi elég). Nagyon sok jó gondolat van benne: ítélkezésről (ami miatt egyébként kétszer meggondoltam, hogy én most meg akarom ítélni a könyvet és az írót, vagy csupán Istennek engedelmeskedek, Aki azt mondja: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” (1János 4,1)), vallási elképzelések levetkőzéséről, szabadságról (néha túlzottan is) stb..

Az íróról annyit, hogy nem hisz abban, hogy Krisztust büntette az Atya helyettünk, mert Ő nem büntet senkit, annyira szeret, nem hisz az ítéletben, a pokolban, ahogyan az a Bibliában megjelenik. A könyvben egy halom érzelem van, a Szentháromság egyfolytában csókolgatja egymást és mivel az Atya és a Lélek nőként jelenik meg, egyfolytában arra vártam, hogy Jézus mikor smacizza le a Lelket. Két webcím, ahol hallgatható és olvasható az író véleménye a helyettes áldozatról és egyebekről:
http://rock-life.com/files/shakcomp.mp3 – ez mp3 (angol)
http://morebooksandthings.blogspot.com/2009/03/transcript-of-interview.html – ez a leírása.

Még annyit, hogy nem érdemes összehasonlítani Bunyan művével, szerintem az azért jobb ennél. Aki meg tudja ítélni az ilyen dolgokat, az olvassa el a könyvet, és a rosszat dobja ki. Érzelmi szinten a könyv tényleg képes felkelteni az emberben a vágyat Krisztus után. Csak nem mindegy, hogy melyik Krisztus után. A jó dolgok között ügyesen el vannak rejtve a „furcsa” (értsd: istentelen) dolgok és nagyon könnyű elcsúszni fölöttük. Ha olvasod, akkor tedd nagyon óvatosan.